Szerzödéskötés Krzeszowive
Krzeszowice Kispest új testvérvárosa
2009.07.06.
Testvérvárosi együttműködési megállapodást kötött a lengyelországi Krzeszowice és Kispest, a dokumentumot pénteken írták a KMO-ban tartott ünnepség keretében.
A Lengyel Önkormányzat támogatásával létrejött kapcsolat lehetőséget teremtett arra, hogy a krzeszowicei és kispesti emberek személyes kötelékeket és hasznos együttműködést alakítsanak ki a jövőben – hangsúlyozta a hétvégi ünnepségen a kerület polgármestere.
Gajda Péter beszédében kiemelte, a két nép ezeréves közös hagyománya nyújt alapot az együttműködésre, napjainkban is büszkék lehetünk történelmünk közös személyiségeire – mondta.
Czeslaw Bartl, Krzeszowice polgármestere azt mondta, az elmúlt évszázadok alatt a két nép számtalanszor került nehéz helyzetbe, de mindkét nemzet azokban az időkben is mindig tudta, hogy ha nagy a baj, van egy másik hazája is. A ceremónián a két polgármester látta el kézjegyével a megállapodás szövegét, az ünnepi műsorban a Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárai és diákjai működtek közre.
A lengyel delegáció hétvégi programja során Budapest nevezetességeivel ismerkedett, és Balaton-parti városokba is ellátogatott.
A Krakkó közelében található 30 ezer fős Krzeszowice Budapesttől 425 km-re fekszik, lakói korábban bányászattal foglalkoztak, majd a bányabezárások után a fakitermelésre tértek át. A jó levegőjű város dimbes-dombos, erdős vidéken fekszik, a tengerszint felett mintegy 200-400 méterre terül el, jelentős a hegymászó turizmusa, emellett rehabilitációs gyógyszállót működtetnek, és itt található Európa legnagyobb golfpályája is.
Kispestnek a lengyelországi Krzeszowice mellett még három testvérvárosa van: a bulgáriai Smolyan, a horvátországi Vrbovec, valamint a szerbiai Zombor.