kispesti testvérváros program
HU | EN
 


Hírek | Dokumentumok | Kapcsolat
Bemutatkozás
2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
 
Bemutatkozás
2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2013-07-02
PendikPendikKispestTown twinning

Diákcsere uniós támogatással 2013. július 02.


Megérkeztek Kispest testvérvárosaiból a török, a bolgár, a lengyel és a horvát gyerekek, akik közösen táboroznak és kirándulnak majd Magyarországon. Az idei diákcsereprogramot az Európai Unió támogatásával szervezik a kispestiek.
Magyar családoknál töltötték a hétvégét és Budapest nevezetességeivel ismerkedtek azok a horvát, lengyel, bolgár és török gyerekek, akik Kispest négy testvérvárosból – Vrbovecből, Krzeszowicéből, Smolyanból és Pendikből érkeztek. Kispest város nevében Gajda Péter polgármester köszöntötte a gyerekeket mielőtt a testvérvárosi csereprogramban résztvevő magyar és külföldi gyerekek közösen elutaztak Káptalanfüredre, az önkormányzat nyári táborába, ahol az elkövetkező napokat töltik. A program során a kirándulások és sportvetélkedők mellett Európai Unióról szóló vetélkedőn, valamint nemzetiségi esteken vesznek részt, megismerkedhetnek egymás kultúrájával, szokásaival. A polgármester kérdésünkre a testvérvárosi program egyik legfontosabb részének nevezte a diákcserét, amelyben 2006 óta sok ülföldi gyermek járt már Kispesten és Budapesten, és a kispesti gyerekek pedig a testvérvárosokban. Az idei közös balatoni vakációzás után még ezen a nyáron csaknem száz kispesti gyerek viszonozhatja a külföldi gyerekek látogatását, hiszen a bulgáriai Smolyanba a Deák gimnáziumból, a lengyelországi Krzeszowicébe a Vass iskolából, a horvátországi Vrbovecbe pedig az Eötvös iskolából utaznak majd a kispesti diákok. A törökországi Pendikben pedig már korábban június 17-26. között pihentek a Bolyai iskola tanulói.


A uj.testvervaros.kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.