Ezen a nyáron néhány végzős diák jutalomként, az önkormányzat által elmehetett Szmoljanba, a bulgáriai testvérvárosi táborba egy hétre. Én voltam az egyik szerencsés kiválasztott. Kísérőtanárként Levente bácsi és Kriszta néni tartott velünk.
A buszút hihetetlenül hosszú volt, hajnal három körül értünk a szállásra és kb. 18 órát utaztunk, szóval mindenki elfáradt, mire odaértünk. A következő nap elmentünk az ottani önkormányzathoz, ahol elmondták a tudnivalókat, majd miután ott végeztünk, elmentünk ebédelni, aztán jöttek a programok. Egy kicsit bejártuk a várost, délután pedig játszottunk egy nagyon izgalmas focimeccset a törökökkel és pár bolgár diákkal. Természetesen a nyertes csapat ajándékban részesült, de azért a vesztes csapat is kapott vigaszdíjat. Este pedig jött a filmezés, amit a fáradtság miatt senki nem nézett végig, inkább mindenki felment aludni. A következő napokban sokat túráztunk a Rodope-hegységben, a táj az valami csodaszép volt, bárhova néztünk, csak hegyet láttunk, szóval már a látványért megérte oda elmenni. Volt, hogy ebédidőben megálltunk egy gyönyörű tónál piknikezni, megvolt a maga hangulata ahogy ott leültünk, beszélgettünk, és közben ott volt előttünk a gyönyörű táj.
Egyik nap egy hosszú, fárasztó hegyi kirándulás után elmentünk az ország legnagyobb planetáriumába. Az ott elénk táruló, világűrt bemutató filmes látvány és az angol nyelvű narrátor igen nyugodt hangja eredményeként szinte mindenki elbóbiskolt. De voltunk még csillagvizsgálóban is, ahol elmagyarázták, hogyan kémlelik hatalmas távcsövekkel a csillagokat és a bolygókat.
Elmentünk egy erdei kalandparkba, ahol páran kipróbáltuk magunkat az akadálypályán, még Levente bá is. Nekem az életem pergett le a szemem előtt, amikor a magasban járva az egyik léc leszakadt alattam, de kapaszkodtam és a biztosítókötél is tartott, így teljes volt a biztonság, csak az izgalom miatt a pálya többi részét inkább kihagytam.
Jártunk szarvas simogatóban és egy nagyon szép cseppkőbarlangban is. Emellett voltunk helytörténeti múzeumban, művészeti galériában (ez utóbbi nekem különösen tetszett) és Nagy László emlékházában is. Nagyon érdekes volt mind.
A fárasztó túrák és programok után utolsó előtti nap eljött a nemzetiségi bemutatkozó est, ami szerintem az egyik legjobb program volt. Először is négy különböző nemzet mutatta be az országát és a várost ahonnan jöttek, a prezentációk után jött a közös tánc, ez mindegyik országnál így volt, szóval a végére meg is tanultunk egy-egy bolgár, török és belga táncot is. Mi előre elkészített zenés ppt-n bemutattuk Magyarországot, Budapestet és Kispestet is. Énekeltünk magyar népdalt is, majd ez után jött egy előre betanult magyar népi körtánc, majd következett a „Nád a házam teteje”, ami szerintem az egyik legjobban sikerült közös "tánc" volt, mindenki beszállt, és mindenki velünk együtt csinálta, és ahogy láttam, nagyon élvezte minden nemzet, mi szintén. A végén osztogattunk magyar csokikat, édességeket. A végén a szervezők külön megdicsérték csoportunkat a remek előadásainkért. A bemutatkozó programok végére egy kisebb nemzetközi buli alakult, amit mindenki nagyon élvezett. Az este után nagyon jó barátságba kerültünk más nemzetbéliekkel, különösen a törökökkel, és késő éjszakába nyúlóan beszélgettünk velük.
Ez az egész utazás, a programok nagyon jó lehetőséget nyújtottak arra is, hogy gyakoroljuk az angol nyelvet és más országbeli embereket ismerhessünk meg. A kirándulások, a gyönyörű tájak felejthetetlenek voltak. Ez az egy hét mindannyiunk számára egy örök élmény marad.
Bakos Viktória