kispesti testvérváros program
HU | EN
 


Hírek | Dokumentumok | Kapcsolat
Bemutatkozás
2020
2019
2018
2017
2016
2015
2002
 
Bemutatkozás
2020
2019
2018
2017
2016
2015
2002
2016-01-13
ZomborSomborZomborVárosünnep

Zombor Város napja - Február 17

Forrás :Magyar Szó online - Fekete J.József (2014)

Zombor 1749. február 17-én, hosszas tárgyalásokat követően, 150 000 aranyforint kifizetése után nyerte el Mária Terézia uralkodónőtől a szabad királyi város státusát, ami számos előjogot biztosított a településnek. Ma ezt a dátumot ünneplik a város napjaként.
Az esemény kétségkívül kulcsfontosságú a település történetében, kezdve azzal, hogy a kiváltságok elnyerése érdekében az egykori zomboriaknak meg kellett állapodniuk a felekezetek közti hatalommegosztásról, ez a megállapodás volt az 1748. július elsején aláírt Alternatíva, amit akár a város jelenében tapasztalható toleranciát megalapozó egyezségnek, az ésszerűség kis diadalának is tekinthetünk. Majd a korábbi határőrváros a szabadságlevél birtokában a polgárosodás útjára léphetett, és a lápos, mocsaras, jószáglegelőkkel övezett település a következő évszázadban megyeszékhellyé lépett elő.
A fejlődés persze nem ment olyan olajozottan, miként azt a kollektív emlékezet hajlamos megszépíteni. A terület, amelyen a mai város áll, a XV. században került a Czobor család birtokába, a rajta álló települést ennélfogva nevezték Czoborszentmihálynak. A Czoborok itt a török előrenyomulás hírére erődítményt emeltek, de a török túlerőt a palánkvár és a harcgátak nem állították meg. A hódítók elhurcolták azokat a helybelieket, akik nem menekültek el idejében, maguk pedig megtelepedtek, befészkeltek az erődítménybe, és 14 muzulmán imaházat építettek a 2000 lakóházas városban. Miután a hódítókat sikerült visszaszorítani, előbb 5000 bunyevác, majd szerb határőr települt le Zomborban. Az utóbbiak a törökökkel szembeni csatákból derekasan kivették részüket, ennek fejében számos kiváltságban részesültek. Zombor egy ideig tipikus határőrvárosként működött, ám minél inkább távolodott a török veszély, annál inkább koptak a kiváltságok. Ezért felül nem tetszett a granicsároknak a szabadságlevél iránti folyamodás sem, hiszen elképzelhetetlennek tartották, hogy az addigi fegyverforgatás helyett szőlészkedjenek, földet műveljenek, jószágot terelgessenek. A lakosság többi részére is hatalmas sarcot vetettek ki a hitelezők, akik kamatos kölcsönre adták a városnak az államkincstárba befizetett, elképesztő mennyiségű aranyforintot, de kigürcölték az adósságot, és onnantól indult a gazdasági, közigazgatási, kulturális fölemelkedés.

Egy várost, egy régiót, a szülő- vagy lakhelyet, de akár a nosztalgia teremtette vidéket annyira lehet szeretni, amennyire ismerjük. Ahhoz, hogy megismerjük, a pillanatnyi benyomások elégtelenek. Tudnunk kell múltjáról, azokról az emberekről, akiknek nyomai beleépültek a hely történetébe, sorsokról, amelyek egymásba fonódása révén színesedett az idő szövete. A zomboriak pedig emlékőrzők. Talán ennek gyökereit is a múltban kereshetjük, például Bona Mihaljević ferences szerzetes eltökéltségében, aki feljegyezte a város 1717 és 1787 közti krónikáját.

Ám az se jó, ha leragadunk a múltnál.

A hajdani megyeszékhely képe teljesen megváltozott, különösen az utóbbi négy-öt évben. Sajnos, a múlt század utolsó harmadában is jelentősen módosult a városkép, méghozzá nem előnyére. A történelmi városközpontban ormótlan áruházat emeltek, ami már két évtizede üresen árválkodik. Közel hozzá épült a tervezőépítészek irodaháza, ami meg a szakma csúfsága, bár ha igaz, a varga is általában szakadt bocskorban járt. A patinás Párizsi utcában, az elegáns polgári házak közé egy többemeletes bevásárlóközpontot építettek, ami nemcsak az utca képét és hangulatát rontja, hanem a kilátást is megtöri. Ezzel szemben a sétálóutca teljes hosszában áttekinthető, a végén koronaként büszkélkedik a Megyeháza épülete. Az utcán kivágták a platánokat és ostorfákat, helyükre új facsemetéket ültettek. A hatalmas lombkoronák eltűntével előtárultak az épületek homlokzatai, a Megyeházával szembe szökőkút került, előtte pedig négy terebélyes négyzetben meghagyták a korábbi útburkolatok mintáit, eredeti elemeiket évszámmal jelölték, bizonyítván, hogy az építészet remekül átmenetet teremthet a múlt és a jelen között, mindössze ötlet és akarat kell hozzá. Az elegáns kandeláberek, padok, diszkrét szemetes kosarak mellet előbb Laza Kostić költőnek, majd Bosnyák Ernőnek, a város úttörő filmművészének egészalakos szobra jelent meg. Ez utóbbi sajnos az idei városnapon már nem állt a helyén, mert vandálok rongálták meg, és a szobor alkotója hazavitte, hogy helyreállítsa.

Nem kis büszkeséggel említem, hogy a köztéri alkotások közé került Herceg János mellszobra is, hiszen Zombor múltjáról éppen az ő műveiből tudhatunk meg legtöbbet.

Az idei városünnepen adták át a megújult Sonja Marinković utcát, amelyben – noha a város szívében húzódik – mindeddig nem volt szennyvízcsatorna. Most teljesen új kommunális infrastruktúrát kapott, és a szűk utcácska kiszélesedett, az úttesten kívül elegáns közvilágítás alatt csinos járda és kerékpárút is húzódik. A Zomborba látogatók ámuldoznak az ékszerdoboznak tűnő városmag láttán, és a helybeliek is lassan elfelejtik, hogy évekkel korábban még odaláncolták magukat a kivágásra ítélt platánok törzséhez, amelyek gyökerei nemcsak az aszfaltozott járdát gyűrték föl, hanem a lakóházak alapjait is megmozgatták.

Zombor a parkok városa, tartja a közvélemény, nem is alaptalanul, hiszen még az egykori Jugoszláviában is ebben a városban jutott egy személyre a legnagyobb területű zöldövezet. A közterület-fönntartó vállalat ugyanolyan jó gazdaként gondoskodik a növényekről, miként Csihás Benő egykori polgármester, aki a legenda szerint minden hajnalban végigjárta a bácskai por megkötése érdekében ültetett celtiszeket, és megrótta a gazdát, akinek a háza előtt nem volt meglocsolva a facsemete. A parkok mellett talán még izgalmasabbak az utcák elágazásaiba telepített ligetek, amelyek elegáns átmenetet képeznek az urbánus és a természetes között. Ezek a ligetek általában olyan kiterjedésűek, hogy ha besétálunk a közepükig, egyáltalán nem érezzük, hogy a városban tartózkodunk. És akkor hol vannak még az utcákat övező fasorok, sövények, a hatalmas virágágyások…

Zombor a nyugdíjasok városa. Ez is igaz. Amint az időjárás megengedi, csoportokban sétálnak a főutcán, ücsörögnek a parkokban, nyugdíjosztáskor meg már hajnalban fölsorakoznak a bankok előtt. A munkaviszonyban lévők számához viszonyítva valóban sok a nyugdíjas a városban, és az ő tempójuk határozza meg a lakosság közlekedési dinamikáját. Itt senki sem siet, ráérősen bandukol, nézelődik, ha ismerőssel találkozik, leáll beszélgetni. Ezt a tempót átvették a fiatalok is, akik naphosszat elüldögélnek a kávézók teraszain egyetlen üdítő mellett. Mintha oldott zselatinban úszna a város. Mindez idillikus lenne, ha nem kényszerűségből téblábolnának az utcán a fiatalok. Ám a hazug idill szociális hátterét ne a város napján feszegessük!

Zombor a polgárok városa, illetve úri város. Egy közhely, ami valójában nem igaz. Az egykori város negyedeit különböző etnikumok lakták, akik őrizték paraszti kultúrájukat, viseletük, szokásaik, ünnepeik megtartása mellett olybá tűnhetett, mintha több faluból ragasztották volna össze a várost. Nem csoda, hogy az iparosmesterségek gyarapodása nyomán egy új városrész alakult ki, ahol az iparosok építkeztek, tekintet nélkül felekezetre, etnikumra. Az „urak” csak azt követően érkeztek a városba, miután 1802-ben Bács-Bodrog vármegye székhelyévé vált. A megyei adminisztráció rengeteg tollnokot, hivatali tisztet, altisztet alkalmazott, akik voltaképpen köztisztviselők voltak, különösebb kulturális igények nélkül, igényeiket inkább a városban egyre szaporodó kereskedők szolgálták ki. Ám a paraszti életvitelre berendezkedett városban megszaporodtak az öltönyös, nyakkendős, kalapos emberek, velük együtt az adminisztrációt és intézményeket kiszolgáló épületek, a tehetős gazdára utaló lakóépületek. Ettől lett Zombor úri város, ami, valljuk be, inkább volt kispolgári, mint polgári jellegű.

Most látom, bármerről közelítek a városhoz, folyton a múltjánál kötök ki. Talán ilyenkor, a város napja alkalmával rendjén is van így.


A uj.testvervaros.kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.