„Magyar gyerekek oktatása Somborban és Kispesten, 2016-ban”
2016. október 13-15.
Kispest testvérvárosi kapcsolatait 14 éve kezdte el kialakítani. A vajdasági Somborral 2002 júniusa óta van együttműködési megállapodásunk, ez volt Kispest első testvérvárosi megállapodása. A zombori kapcsolat célja a két település közötti együttműködés elősegítése a kultúra, sport és a gazdaság területén.
A „Magyar gyerekek oktatása Somborban és Kispesten, 2016-ban” című pályázati program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 600 000 Ft-os támogatásából valósult meg.
Október 13-14-én Sombor környékéről 8 tanárt láttunk vendégül Kispesten. Rajtuk kívül Sombor alpolgármestere Ratkovic Antonio, és segédpolgármestere Pribilla Attila látogatott el kerületünkbe.
A pedagógusok között voltak általános iskolai tanítók, földrajz- és történelemtanárok, rajztanár (egyben a zombori Milan Konjovic galéria igazgatója), valamint velük érkezett a zombori Magyar Polgári Kaszinó munkatársa is.
A csoport csütörtök délelőtti érkezését követően ellátogattunk a kispesti Templom térre. A II. világháborús emlékmű tövében röviden megismerhették Kispest múltját, valamint megtekintették a Nagyboldogasszony templomot. Az ebédet követően - melyen jegyző asszony köszöntötte a vendégeket -, budapesti városnézés következett.
A busz kispesti indulásától kezdve Rusz Igor, a Kispesti Szerb Önkormányzat elnökhelyettese - aki egyben tapasztalt idegenvezető is -, vezette a csoportot, segítette a tájékozódást és adott teljes, átfogó képet Kispest, valamint Budapest történelméről.
A vendégek kérésére először Wekerle-telepen tett egy kört a busz, ahol a jellegzetes városszerkezet és az épülettípusok rögtön elnyerték mindenki tetszését.
Ezután a Hősök terén állt meg a busz, ahol idegenvezetőnk részletesen informált minket a tér kialakításáról és a szobrokról is. Majd a Budai Vár következett, ahol megtekinthettünk egy őrségváltást, majd folytattunk utunkat a Mátyás templomhoz, végül egy rövid sétát tettünk a hangulatos várnegyedben.
A pedagógusokat ezek után a Szerb Fővárosi Önkormányzat nevében Rusz Boriszláv – a Kispesti Szerb Önkormányzat elnöke- látta vendégül Végel László írói estjén. Az író munkásságának 50. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő esten a pedagógusok nagy örömmel vettek részt, hiszen Végel László a vajdasági magyar irodalom és közélet meghatározó alakja.
A pénteki napot a pedagógusok Kispesten is egy iskolában kezdhették. A Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskolában Bihari Péter igazgató köszöntötte a vendégeket, majd Czékmán Balázs informatikatanár kollégájával együtt beszámoltak a tablettel támogatott oktatás kialakulásáról. A 2015/2016-os tanévtől kezdve kísérleti jelleggel, az 1. és 5. évfolyamon bevezetett új oktatási forma ismertetőjét érdeklődéssel hallgatták, majd egy nyelvtanórán élesben is bepillantást nyerhettek az új módszertanba.
A program a Kispesti Forrásház Gondozási Központban folytatódott.
A ház mottója Bethlen Gábortól származik: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”
Először a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum vezetője, Vighné Vincze Erzsébet ismertette a ház működését, majd Sárkány-Balogh Csilla szakmai vezető adott részletesebb tájékoztatást a betegellátásról és az általuk nyújtott komplex szolgáltatásokról. A pszichiátriai betegeken több modern kulturális és foglalkoztatási formán keresztül (művészetterápia, zeneterápia, alkotó műhely) próbálnak segíteni.
Az intézmény bejárása és bemutatása után megtekinthettük a ház időszakos kiállításán Hettinger Ágnes festményeit. Ágnes az 50-es évei elején kezdett hobbi szinten festeni, soha nem tanult festészetet. Szabadidejében fest, főként az impresszionizmus jegyében.
A tárlatvezetés után vendégeink a hangfürdő nevű terápiás foglalkozáson vettek részt. A ’hangmasszázs’ során a különböző hangtálak és gongok hangjai illetve az általuk létrehozott rezgések meditatív állapotot hoznak létre, segítenek a test-lélek-szellem hármasának harmonizálásában.
A kispesti program itt zárult le, vendégeink hazautaztak, hogy rá következő nap, szombaton ők tudjanak fogadni minket Somborban.
Október 15-én a program folytatásaként Vinczek György alpolgármester vezetésével Kispest néhány általános iskolájának pedagógusai és a kerület különböző intézményeinek (Wekerlei Kultúrház és Könyvtár, Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum) szakemberei látogattak ki Somborba. A delegációval tartott még Rusz Boriszláv is, a Kispesti Szerb Önkormányzat elnöke. A hajnali indulás után a buszon az ő előadásának segítségével ismerkedhettünk meg röviden Szerbia és azon belül is Sombor történelmével, (multi)kultúrájával.
Sombor lakosainak száma jelenleg 45.000 fő, melyből 2800-3000 fő magyar. Sombor községhez közigazgatásilag 15 falu tartozik, így Sombor teljes népességének száma 85.000 fő, melynek 11-12%-a magyar.
A város vezetői Sombor megyeháza dísztermében fogadták a magyar delegációt. Ebben a teremben található meg Szerbia legnagyobb olajfestménye, a 7x4 méteres Zentai csata című kép, melyet Eisenhut Ferenc festett 1896-ban. A kép azt a zentai csatát ábrázolja, amely során 1697. szeptember 11-én Savoyai Jenő győzelmet aratott a török szultán seregén és ezzel béketárgyalások kezdődhettek az Osztrák és Oszmán birodalom között.
A megyeháza megtekintése után a csoport átsétált a Szent István király templomhoz. Az 1904-ben felépült kéttornyú templom az egy évvel később hozzáépített karmelita rendházzal együtt a város egyik jelképe. Majd az 1759-ben épült Szent György ortodox templomot néztük meg.
A városnézés következő állomása a Magyar Polgári Kaszinó épülete volt. Az egyesület 1862-ben alakult Polgári Kaszinó Egylet néven. Az egyesület a társas élet megszervezését és a művelődés terjesztését tűzte ki céljául. Feladatának úgy tett eleget, hogy felolvasásokat, előadásokat, mulatságokat szervezett, dalárdát alakított, hangversenyeket és színi előadásokat rendezett és gondoskodott a város magyar ajkú közönségének emelkedettebb szellemű szórakoztatásáról.
A Kaszinó napjainkban is különböző rendezvényeknek biztosít helyszínt, meghívásoknak tesz eleget, évi szinten hagyományos programokkal, zenés estekkel csalogatja közönségét. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával gyönyörűen felújított Magyar Házban méltóan tudnak megemlékezni nemzeti ünnepeinken, magyar nyelvi színházi előadásokat és filmvetítéseket, valamint egyéb alkalmi rendezvényeket szervezni.
A város utcáin sétálgatva megnézhettük a további látnivalókat, majd a Veljko Petrovic Gimnázium diákjaival beszélgettünk.
A városlátogatást az önkormányzat vendégeiként a Ferenc-csatorna mellett elfogyasztott ebéddel zártuk, ahol a városvezetésnek ígéretet tettünk, hogy jövőre minden segítséget megadunk nekik, hogy ők is sikeresen pályázhassanak a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kiírására, és ezzel hosszabb ott tartózkodásra és bővebb szakmai beszélgetésekre legyen lehetőségünk.