Vasárnap lezárult a Testvérvárosi Ifjúsági Program kispesti fejezete: több mint félszáz lengyel, bolgár, szerb és török fiatal táborozása ért véget Káptalanfüreden. Közel harminc kispesti gyerek az önkormányzat szociális táborában töltötte a vakációt, és ismerkedett a külföldi diákokkal. A táborozókat csütörtökön Gajda Péter polgármester, Vinczek György alpolgármester és Bogó Józsefné önkormányzati képviselő is meglátogatta.
Véget ért az idei testvérvárosi diákcsereprogram, amelynek keretében a törökországi Pendikből, a bulgáriai Smolyanból, a szerbiai Zomborból és a lengyelországi Krzeszowicéből érkező diákok látogattak el Kispestre és Káptalanfüredre, ahol magyar gyerekekkel táboroztak együtt. Az immár 12. alkalommal megrendezett program tíz napja alatt a résztvevők jobban megismerhették egymás kultúráját és hagyományait, építhették külföldi kapcsolataikat, valamint megtekintették Budapest és a Balaton környékének főbb nevezetességeit.
A program első három napján a diákokat kispesti családoknál szállásolták el, akikkel együtt megtekintették Budapest nevezetességeit, és találkoztak Gajda Péter polgármesterrel is. A program további részét Káptalanfüreden, az önkormányzat üdülőtáborában töltötték, ahol többek között sportprogramok, strandröplabda, kirándulások, vetélkedők, előadások és strandolási lehetőségek várták őket. Szervezett kirándulásokon meglátogattak több Balaton környéki várost és nevezetességet, a királynők városát és a veszprémi állatkertet, elhajóztak Tihanyba, a természetvédelemmel kapcsolatos ismereteiket bővíthették Csopakon, és újdonságként paintballozás és bobozás is szerepelt a programban. Esténként a résztvevők egymás nemzeti előadásait tekintették meg – lengyel, bolgár, török, szerb és magyar est keretében adtak ízelítőt kultúrájukból, hagyományaikból –, valamint az unióval kapcsolatos ismereteiket bővítették kvízek, vetélkedők keretében. A nyári diákcsereprogramot – amelyben a fiatalok angol nyelvtudásukat is fejleszthették – az Európai Unió is támogatta.
Szilágyi István testvérvárosi referens, a mintegy 120 fős tábor vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy Lengyelországból és Bulgáriából húsz-húsz, Szerbiából hat, Törökországból pedig tíz diák érkezett, összesen tizennégy kísérővel. A programok szervezéséből a kerületi nemzetiségi önkormányzatok vezetői – Molnár Ferenc, Kispesti Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Tütünkov-Hrisztov Jordán, a Kispesti Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Rusz Boriszláv, a Kispesti Szerb Önkormányzat elnöke – is kivették a részüket. Emellett a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium két tanára és – a közösségi munkavégzés keretein belül – nyolc diákja is hozzájárult a tábor sikeres lebonyolításához. A balatoni nyaralást megelőzően a bulgáriai Smolyanba a Gábor Áron Általános Iskolából, a lengyelországi Krzeszowicébe pedig az Eötvös József Általános Iskolából utazott húsz-húsz diák, közülük többen a káptalanfüredi táborban is részt vettek.
Huszonhat kispesti gyerek az önkormányzat szociális táborában töltötte a vakációt, és – a nemzetközi tábor programjaihoz csatlakozva – ismerkedett a külföldi diákokkal. Vighné Vincze Erzsébettől, a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum intézményvezetőjétől megtudtuk, hogy a táborba minden kerületi iskola két diákot „delegált”, és a családsegítő szolgálat szervezésében is érkeztek gyerekek. Az általunk megkérdezett kispesti fiatalok közül mindenki nagyon jól érezte magát az egyhetes táborban, a gyerekek örömmel számoltak be a változatos és érdekes programokról, kiemelték a tábori étkezés minőségét, és elmondták, hogy – a hét közepén tomboló vihart leszámítva – szerencsére az időjárás is a kegyeibe fogadta a táborlakókat.